Nagyon tartalmas napom volt ma. Két kártyával lettem gazdagabb, ill. két új pin kóddal többet kell tudnom. Bementünk Anikóval a városba a Colmore row-ig, egyből bementem a bankomba (HSBC) és átvettem a bankkártyám. Ott helyben ki is próbáltam, kivettem 10 fontot. Hurrá működik. Szemben van a Snow Hill Station , a kis mini felhőkarcolókkal egész New York feelingje van az embernek. Onnan elmentünk a Victoria térre a Town Hallba, pont úgy néz ki mint az Akropolis Athénban, egy nagy oszlopcsarnok. Bent koncertterem van, vettünk jegyet a du.1-kor kezdődő BBC Radio 3 Lunchtime koncertjére. Kellemes 1 órás, The Heath vonósnégyes volt, Program: Debussy, Barber . 7,50-be került. Mikor kijöttünk, összefutottunk Anikó Mira nevű ismerősével, aki nagyon művelt, körbesétálta velünk a centrum nevezetességeit. Bármire rákérdeztünk mindent tudott. Teológiát végzett Magyarországon, de most itt is tanul még. Egyébként az Erdingtoni katolikus közösségben apáca. Bementünk a nagy könyvtárba, akkora mint egy város, vagy 7 emeletes, és olyan átriumos modern közepe van mint egy bevásárló központnak. Megnéztünk egy galériát is nagyon jó modern festményekkel. Bob Dylan festményei is ott voltak. Utána sétáltunk egyet a csatorna parton, ahol kávézók vannak, és kis hajókkal lehet várost nézni. Úgy tűnik ez a város legszebb része turistáknak. Utána a könyvtárba be akartam iratkozni, de igazolni kell, hogy birminghami lakos vagyok, amit egy hivatalos levéllel kell igazolni, amin nyomtatott formában van a nevem és a címem. Elkezdtem keresni a bankos borítékomat, de nem találtam. Rájöttem, hogy a bankban az ügyintéző nem adta vissza. Gyorsan visszamentem a bankba, az ügyintézőnő már messziről integetett barátságosan, és átnyújtott egy lezárt borítékot. Na mi volt benne? A személyigazolványom! Mert azt sem adta vissza, berakták a széfbe, hogy hátha visszamegyek érte. Leesett az állam, mert ezt észre sem vettem. Hát hálát adtam az égnek. Mondtam Mirának, hogy ő hozta meg ma a szerencsém. Aztán sikeresen beiratkoztam a könyvtárba, itt kaptam ma a második kártyám és az új pin kódot hozzá, amit DVD-k kölcsönzésekor kell majd használnom. Egyébként a tagság ingyenes és a város összes könyvtárába érvényes. Hazajöttünk Anikóval és este elmentünk Erdingtonba a fél 8-as esti misére. Gyönyörű templom volt, nem nagyon értettem amit mondtak, de érdekes hogy mennyien voltak. Főleg idősek. Onnan átmentünk a plébániára, ahol egy nagy teremben még beszélgetés volt. Kb. 50-en voltunk, elől egy 3 tagú zenekar elektromos gitárokkal lendületes egyházi dalokat énekeltetett velünk, a szöveget kivetítették a falra. Ütemesen tapsolva énekelt mindenki, engem is beleértve, vagy 1 órán át énekeltünk, fülbemászó dallamú, nem túl komplikált szövegeket, kb. mint a Beatles slágerek, csak ezek az Urat dicsőítették. Kiváló kiejtés gyakorlat volt, végül is ezért is jöttem Angliába. Utána Andrew atya vette át a mikrofont, edzőcipőben, jogging nadrágban, dzsekiben mesélt valamit, amit nem értettem, és mondta, hogy kis csoportba fordítsuk össze a székeinket és vitassuk meg mit gondolunk a témáról. Hát ebből sem értettem sokat, és már el is fáradtam. Fél 10-ig tartott és Mira és Sunny (indiai) elvittek bennünket kocsival egy darabig. Onnan már csak 11-es busszal kellett csak a temetőig eljönnünk.
Nagyon tartalmas napom volt ma. Két kártyával lettem gazdagabb, ill. két új pin kóddal többet kell tudnom. Bementünk Anikóval a városba a Colmore row-ig, egyből bementem a bankomba (HSBC) és átvettem a bankkártyám. Ott helyben ki is próbáltam, kivettem 10 fontot. Hurrá működik. Szemben van a Snow Hill Station , a kis mini felhőkarcolókkal egész New York feelingje van az embernek. Onnan elmentünk a Victoria térre a Town Hallba, pont úgy néz ki mint az Akropolis Athénban, egy nagy oszlopcsarnok. Bent koncertterem van, vettünk jegyet a du.1-kor kezdődő BBC Radio 3 Lunchtime koncertjére. Kellemes 1 órás, The Heath vonósnégyes volt, Program: Debussy, Barber . 7,50-be került. Mikor kijöttünk, összefutottunk Anikó Mira nevű ismerősével, aki nagyon művelt, körbesétálta velünk a centrum nevezetességeit. Bármire rákérdeztünk mindent tudott. Teológiát végzett Magyarországon, de most itt is tanul még. Egyébként az Erdingtoni katolikus közösségben apáca. Bementünk a nagy könyvtárba, akkora mint egy város, vagy 7 emeletes, és olyan átriumos modern közepe van mint egy bevásárló központnak. Megnéztünk egy galériát is nagyon jó modern festményekkel. Bob Dylan festményei is ott voltak. Utána sétáltunk egyet a csatorna parton, ahol kávézók vannak, és kis hajókkal lehet várost nézni. Úgy tűnik ez a város legszebb része turistáknak. Utána a könyvtárba be akartam iratkozni, de igazolni kell, hogy birminghami lakos vagyok, amit egy hivatalos levéllel kell igazolni, amin nyomtatott formában van a nevem és a címem. Elkezdtem keresni a bankos borítékomat, de nem találtam. Rájöttem, hogy a bankban az ügyintéző nem adta vissza. Gyorsan visszamentem a bankba, az ügyintézőnő már messziről integetett barátságosan, és átnyújtott egy lezárt borítékot. Na mi volt benne? A személyigazolványom! Mert azt sem adta vissza, berakták a széfbe, hogy hátha visszamegyek érte. Leesett az állam, mert ezt észre sem vettem. Hát hálát adtam az égnek. Mondtam Mirának, hogy ő hozta meg ma a szerencsém. Aztán sikeresen beiratkoztam a könyvtárba, itt kaptam ma a második kártyám és az új pin kódot hozzá, amit DVD-k kölcsönzésekor kell majd használnom. Egyébként a tagság ingyenes és a város összes könyvtárába érvényes. Hazajöttünk Anikóval és este elmentünk Erdingtonba a fél 8-as esti misére. Gyönyörű templom volt, nem nagyon értettem amit mondtak, de érdekes hogy mennyien voltak. Főleg idősek. Onnan átmentünk a plébániára, ahol egy nagy teremben még beszélgetés volt. Kb. 50-en voltunk, elől egy 3 tagú zenekar elektromos gitárokkal lendületes egyházi dalokat énekeltetett velünk, a szöveget kivetítették a falra. Ütemesen tapsolva énekelt mindenki, engem is beleértve, vagy 1 órán át énekeltünk, fülbemászó dallamú, nem túl komplikált szövegeket, kb. mint a Beatles slágerek, csak ezek az Urat dicsőítették. Kiváló kiejtés gyakorlat volt, végül is ezért is jöttem Angliába. Utána Andrew atya vette át a mikrofont, edzőcipőben, jogging nadrágban, dzsekiben mesélt valamit, amit nem értettem, és mondta, hogy kis csoportba fordítsuk össze a székeinket és vitassuk meg mit gondolunk a témáról. Hát ebből sem értettem sokat, és már el is fáradtam. Fél 10-ig tartott és Mira és Sunny (indiai) elvittek bennünket kocsival egy darabig. Onnan már csak 11-es busszal kellett csak a temetőig eljönnünk. 
No comments:
Post a Comment